Ma 2018. december 16., vasárnap, Etelka és Aletta napja van. Holnap Lázár és Olimpia napja lesz.

Támogatás

Támogassa sportegyesületünket!

Bankszámla számunk: 
K&H Bank
10402513-25115314-00000000

egyszazalek

Támogatóink

Hírlevél

Statisztika

Címlap Szakosztályok Horgászat 2015. 08. 29. Horgásztalálkozó krónikája

 

2015. 08. 29. Horgásztalálkozó krónikája

 


Szép napra ébredtünk ezen a reggelen („szép nap” hiszen horgászni mentünk), és izgalommal vártuk a rajthelyek sorsolását. Szerencsére Magyarkanizsáról is időben ideértek Barátaink, a határon lévő migráns áradaton sikerült túljutniuk. A reggeli „étvágygerjesztők” elfogyasztása után, a sorsolásra is sor került, és a horgászhelyek elfoglalása közben, zsíros kenyérrel tompítottuk éhségünket. A halak étvágyának tesztelését 8-órakor kezdtük meg, és erősen figyeltük úszóinkat. 

 Közben a „nem horgászó” kollégáink is szállingózni kezdtek. A BÜFÉ körül egyre nagyobb társaság gyűlt össze, az itt jelenlévők kivették a részüket az ebéd előkészítéséből is. Ez volt az a hely ahol igazán jó volt a hangulat, a vízparton lévők azonban kissé visszafogottak voltak, ugyanis a halak nem nagyon látogatták horgainkat. Délig erőltettük a horgászatot kisebb-nagyobb sikerrel, bár inkább csak a kisebb siker volt a jellemző. Szerencsére azért néhányan halat is fogtak, így ebéd előtt eredményhirdetést is tudtunk tartani, amely az alábbiak ismertetésével zajlott:

1.helyezett: - Schaffer József    6,28 kg fogott hal

2.helyezett: - Égi Gábor             4,56 kg fogott hal

3.helyezett: - Bohner József      3,44 kg fogott hal 

valamint a legnagyobb halat fogta: - Bencze István 2,59 kg-os hal

Mialatt horgásztunk a halászlé két bográcsban is rotyogott, melyet jó étvággyal fogyasztottunk, és többször is kijelentettük a nagy igazságot: „hogy a bajai halászlé sokkal jobb mint a szegedi”.
Ebéd után többen is újra próbálkoztunk a halfogással, és ahogy az már lenni szokott, fogtunk is szép számmal közülük (nem tudjuk, hogy hol jártak ezek délelőtt), 5 kg körüli példányok is akadtak. Összességében elmondható, hogy egy sikeres napot zártunk, hiszen ha halat nem is sokat fogtunk, de legalább lazítottunk egy kicsit.
Bízunk abban, hogy a lehetőségeink továbbra is megmaradnak, és jövőre is szervezhetünk hasonló rendezvényeket.  


Nagy Ferenc
szakosztályvezető