Vízitúra a Ferenc-csatornán

Az idei nyáron is többször beszélgettünk egy túra szervezéséről a Ferenc-csatornára. De mindig elmaradt valamilyen ok miatt.

Augusztus utolsó szombatján végül minden együtt volt. Volt hajó, volt jelentkező, víz is akadt, no meg jó idő. Az idő talán túl jó is volt. 13 fővel, s négy túrakenuval indultunk 2015. augusztus 29-én, szombaton reggel Bajáról a zsiliptől.

Burjánzó vizinövények, hínáros víz tették kissé riasztóvá az előttünk álló utat. Bátmonostorig beszélgetve, egymást kerülgetve evezgettünk. Utunkat egy rövid időre szakítottuk meg, mert megvártuk míg egy szarvasbika kel át a csatorna vízén.

A monostori üdülősornál két ellendrukker fél órát adott nekünk, s jövünk visszafelé. A csatornát benövő sás miatt szerintük nem jutunk messzire. Valóban először egy kétméteres sáson kelle áttörnünk, majd egy kicsit szélesebb sávon. Bíztunk benne, hogy ezzel megúsztuk. Hát nem.

A következő próba közel 80 méteres sással teljesen benőtt szakasz volt. Ezt már szinte lehetetlennek tartottuk teljesíteni. Partra nem lehetett kiszállni a növényzet miatt. Egyedül Vöre tartotta bennünk a lelket, no meg a lapáttal utat vágott nekünk. Megküzdött vele rendesen. Centiméterről centiméterre haladt előre, s mi többiek követtük. Evezni nem lehetett, tolni, húzni, a testsúlyunkkal hintáztatva előre lökni kellett a hajókat. Több órás küzdelem után ezen is túljutottunk.

Most már örültünk a hínáros víznek is, csak víz legyen, s lehessen evezni. Kellőképen fáradtan, nyűgösen róttuk a kilómétereket. Hattyú család haladt egy szakaszon előttünk, legalább elvonták a figyelmünket, megtörték az evezés monotóniáját.

Nagybaracskán megálltunk pihenni. A strand nagy része is hínáros, vízi növényekkel benőtt volt. Két hajó itt befejezte a túrát, a fáradt evezősöket (8fő) autók vitték Budzsakra. Két hajó, öt fővel vállalta a további vízi utat.

Eleinte erre is hínáros vízben haladtunk, de egyre több volt a tiszta vízfelület. Most már csak a fáradtságunk tette nehézzé a túrázást. A táj gyönyörő volt. A hanyatló nap miatt a hőmérséklet elviselhető lett. A napsugarak már nem felülről érkeztek, ezzel teljesen új arcát mutatta a csatorna flórája.

Jó ütemben haladtunk el a dávodi, majd a szántói hogászok mellett. Megkérdeztük milyen messze van még a budzsaki út hídja. Érdeklődésünkre mindig más-más távolságot mondtak. Ezzel nem lettünk okosabbak.

Hamarosan a csatorna kezdett összeszűkülni, jelezve közeledünk a célunkhoz. S valóban. Előttünk a fák között sejteni lehetett, hogy ott a híd. Az volt. Végre megérkeztünk. Közel kilenc óra alatt elértük a budzsaki út hídját. Partra szálltunk, vendéglátóink már vártak ránk. Innentől egy újabb kaland várta csapatunkat, de ez már nem vízitúra volt. Leírásától ezért el is tekintek, rábízom mindenkinek a fantáziájára.

Gelányi Zoltán